Főoldal Hírek Növekedésben az agrárium

Növekedésben az agrárium

by Agrármédia

Az Agrárcenzus 2020 mezőgazdasági felmérés

végleges eredményei

 

Az Agrárcenzus az ország valamennyi települését érintő, tízévente elvégzett mezőgazdasági felmérés, melynek célja, hogy információt gyűjtsön a hazai agrikultúra aktuális helyzetéről.

Ebben a fontos témakörben tartott online Sajtótájékoztatót a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az Agrárcenzus 2020 Mezőgazdasági összeírás végleges eredményeiről 2022. február 3-án. Az eseményen a KSH részéről Patay Ágnes projektvezető és Tóth Péter statisztikai tanácsadó mutatta be a cenzus legfontosabb adatait és konklúzióit.

Elhangzott többek között, hogy 2020-ban 241 ezer gazdaság működött Magyarországon, a számuk 2010. óta 31 százalékkal csökkent. A szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazdaságok száma 2010. és 2020. között 28 százalékkal gyarapodott.

Összesen 241 ezer gazdaság működött hazánkban 2020-ban, a gazdák összesen mintegy 4 millió 922 ezer hektár mezőgazdasági területet műveltek – mondta Patay Ágnes osztályvezető. A hivatal legfrissebb, a hazai agrárium minden szegmensét érintő összeírása szerint a fő mezőgazdasági haszonállatok darabszámában 2010. óta ellentétes folyamatok játszódtak le. A szarvasmarhák száma folyamatos emelkedés után 933 ezerre növekedett, míg a tyúkok száma 31 millióra, a sertéseké 2,9 millióra, a juhoké pedig egymillió alá csökkent. Ez összességében közel 1,9 millió „állategységnek” felel meg, ami lényegében a 2010. évivel megegyező.

A KSH mezőgazdasági adatgyűjtését, az agrárcenzust tízévente tartják. Az összeírás végleges adatai alapján 2020-ban 241 ezer gazdaság működött Magyarországon, számuk 2010 óta 31 százalékkal csökkent. Ez inkább az állatot tartó gazdaságokat érintette, a mezőgazdasági területet használókat kevésbé. Elsősorban a kicsi, 4 ezer eurónál kevesebb standard termelési értékkel rendelkező gazdaságok hagytak fel tevékenységükkel, arányuk ez idő alatt 70 százalékról 53 százalékra esett vissza, miközben a közepes méretű gazdaságok hányada (főként a 15 ezer-99 999 eurós méretkategóriába tartozóké) 9 százalékról 17 százalékra nőtt. A mezőgazdasági termelés koncentrálódásának, a kis háztáji gazdaságok eltűnésének eredményeként az egy gazdaságra jutó standard termelési érték jelentősen növekedett, 2020-ban ennek a mutatónak a 45 százalékát az összes gazdaság mintegy 1 százalékát kitevő, legnagyobb méretű gazdaságok csoportja állította elő.

Az Agrárcenzus 2020. adatai alapján látható, hogy az állattartás és a növénytermesztés egyre inkább elválik egymástól. A gazdaságok 51 százalékának van kisebb-nagyobb növénytermesztő területe állatállomány nélkül, ezzel párhuzamosan az állattartó gazdaságok 15 százalékának egyáltalán nincs növénytermesztő területe. 2020-ban a legnagyobb, a gazdaságok 40 százalékát kitevő gazdaságcsoport a szakosodott szántóföldi növénytermesztőké volt. A specializálódás fokát mutatja, hogy ezek a gazdaságok használták a mezőgazdasági terület 67 százalékát, azonban a teljes állatállomány mindössze mintegy 5 százalékát birtokolták. A szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazdaságok száma 2010. és 2020. között 28 százalékkal gyarapodott, ez lett a legnagyobb gazdaságcsoport, emellett a kertészettel foglalkozók száma is nőtt. Az abrakfogyasztó állatok tartására fókuszáló gazdaságok száma 10 éve még a legnagyobb volt, 2020-ra viszont 72 százalékkal csökkent, ami főként a nagyon kicsi, néhány baromfit, sertést tartó gazdaságok eltűnése miatt következett be.

2020. júniusában hazánk mezőgazdasági területe 4 millió 921 ezer hektár volt, ez az ország teljes területének közel 53 százalékát tette ki. Ennek 82 százaléka szántóként, 15 százaléka gyepként hasznosult, a szőlők és a gyümölcsösök pedig együttesen a mezőgazdasági terület mintegy 3 százalékát borították. A mezőgazdasági terület legnagyobb részét az 5 vagy annál több, de 300-nál kevesebb hektárral rendelkező gazdaságok használták. Az országos átlag 22,8 hektár. Országszerte átlagosan a mezőgazdasági területek 45 százalékát tulajdonosként, 50 százalékát bérlőként, és mintegy 5 százalékát egyéb jogcímen művelték a gazdaságok.

Bár a hazai állattartó gazdaságok száma folyamatosan csökken, az állomány nagysága a darabszámot figyelembe véve az elmúlt 10 évben lényegesen nem változott. A fajok szerinti megoszlást hazánkban a szarvasmarha- és a sertésállomány túlsúlya határozza meg, 2020-ban a teljes állomány 73 százaléka e két fajba tartozott. Egyre több a mezőgazdasági végzettséggel rendelkező gazdaságirányító. Az elmúlt 10 év során arányuk 20 százalékról 39 százalékra emelkedett, ugyanakkor abszolút számuk is nőtt a teljes gazdatársadalmon belül. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya a 25 és 44 év közötti korosztályban a legmagasabb, ezzel párhuzamosan elmondható, hogy a fiatalabb generációk esetén minden életkor-kategóriában jelentősen csökkent a képzettség nélkül irányítók hányada – derült ki a KSH adatgyűjtéséből.

A vidékfejlesztési programokban a gazdaságok 18 százaléka vett részt, ugyanakkor arányuk változóan alakult a különböző gazdaságtípusokban, ami nagyrészt az irányító mezőgazdasági képzettségével függ össze. Az abrakfogyasztó állatok tartására szakosodott gazdaságok csak kismértékben (3 százalék) vettek részt a programban az összeírást megelőző 3 évben, miközben a legmagasabb arány a tömegtakarmány-fogyasztó állatok tartására szakosodott gazdaságokra volt jellemző (28 százalék). Ez utóbbi gazdaságcsoport veszi például a legnagyobb számban igénybe a programon belül az állatjóléti kifizetéseket is.

A Sajtótájékoztató programjának záró részében a sajtó képviselői is kérdezhettek az előadóktól.

A rendezvényről készült videó a KSH YouTube-csatornáján, az alábbi linken tekinthető meg:

https://youtu.be/H-OkoNagFDc

Forrás:

 KSH

0 hozzászólás
0

Kapcsolódó bejegyzések