Főoldal HírekEgyéb Megszületett az új KAP

Megszületett az új KAP

by Agrármédia

Az uniós agrárminiszterek megegyeztek az új KAP-ról

Megszületett a megállapodás az új közös agrárpolitikáról (KAP) az uniós Mezőgazdasági és Halászati Tanács luxemburgi ülésén, 2020. 10. 21. – én, szerda hajnalban, közölte Nagy István agrárminiszter.
Nagy István rámutatott: a KAP-megállapodás alapvetően fogja meghatározni a magyar mezőgazdaság támogatási rendszerének és termelési feltételeinek jövőjét a 2023-2027 közötti időszakban. Hangsúlyozta: a közvetlen támogatási rendszer, a mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházások támogatása, a termeléshez kapcsolódó környezetvédelmi feltételek, a fiatal gazdák vagy a kisgazdaságok támogatása együttesen biztosítja majd a magyar mezőgazdaság versenyképes fejlődését.
Mint mondta, jó hír az állattenyésztőknek és a kertészeknek egyaránt, hogy a termeléshez kötött és az átmeneti nemzeti támogatások is megmaradnak.
A Tanács összefoglalója szerint a most megszületett elvi egyezség alapján kezdődhetnek meg a tárgyalások az Európai Parlamenttel, illetve az Európai Bizottsággal a végső keretek kialakításáról (intézményközi egyeztetések, trilógus).

(MTI-AM)

Forrás:

www.nak.hu

0 hozzászólás
0

Kapcsolódó bejegyzések