Főoldal Gépesítés Technológia Agrovirtus 2018

 A Pannon Egyetem csapatának győzelmével zárult Magyarország első digitális-agrártechnológiai versenyének döntője a Szent István Egyetem Gödöllői Campusán, melyen az előválogatáson legjobban teljesítő 8 egyetemista csapat mérte össze tudását.

Az első helyezettek /fotó:SZIE Médiaközpont/

A dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter fővédnökségével megvalósult Agrovirtus döntőseinek egy somogyi gazdaság modernizálására és profitnövelésére vonatkozó tervet kellett készíteniük, melyhez 4 óra és 200 millió forintos keretösszeg állt rendelkezésükre. A párhuzamosan zajló Agrárinnovációs Ifjúsági Fórum az érdeklődő szakemberek, diákok és a nagyközönség számára is hasznos időtöltést kínált, bemutatva a mezőgazdaság legújabb innovációit és az agrárpályában rejlő lehetőségeket.

Napjainkban kiemelt területnek számít az agrárium informatikai fejlesztése, mely komoly előrelépést, ám egyúttal nagy kihívást is jelent az ágazatban dolgozók számára. Az elmúlt évtizedekben megszokott volt, hogy a gazdák a kerítésre támaszkodva számoltak be szomszédaiknak az adott év terméshozamáról, és zömében pusztán egy kockás papíron vagy fejben vezették, hogy mikor, mivel és hogyan művelték földjeiket. Mára azonban digitális eszközök és adatkezelési szolgáltatások széles tárháza könnyíti a gazdák mindennapi munkáját és termeléshez kötődő döntéseit – hangzott el november 15-én az Agrárinnovációs Ifjúsági Fórum keretében megrendezett kerekasztal-beszélgetéseken. A rendezvény látogatói bepillantást nyerhettek az agrárinformatikai eszközök, megoldások, alkalmazások és szolgáltatások széles körébe, az adatgyűjtés, adatfeldolgozás, döntéstámogatás és a döntésekre épülő beavatkozás, valamint a mezőgazdasági folyamatok „okosítása” révén elérhető hatékonyságnövelésbe is.

Az agrárszakma elismert képviselői a kerekasztal-beszélgetések során arra is rámutattak, hogy a színvonalas, megfelelő fókuszú elméleti és gyakorlati képzések, az innovatív okoseszközökhöz köthető géphasználati továbbképzések, valamint az agrárszakemberek, informatikusok, programozók, mérnökök és jogászok közti kommunikáció elősegítése egyaránt kulcskérdésnek számít a digitális-agrártechnológiai megoldások elterjedésében. Az innovatív módszerek bevezetése és alkalmazása ráadásul nemcsak termés- és profitnövekedést hozhat a gazdák számára, de segítséget nyújt a fenntarthatósági irányelvek betartásában is, hiszen a rendelkezésre álló adatok alapján többek között optimalizálható a talajkezelés és növelhető a gazdaságok energia- és munkaerő-hatékonysága is.

Az Agrovirtus Magyarország első digitális-agrártechnológiai versenye, melynek célja, hogy a fiatalokat gyakorlatorientáltan, valós problémákat szimulálva ismertesse meg az agrárvállalatok világával, melyekre a csapatoknak a legkorszerűbb agrártechnológiák bevonásával kell reagálni. Az egyhónapos, online környezetben zajló selejtezők során a 80 nevezett egyetemi csapat 4-5 napi rendszerességgel kapott szituációs termeléstechnológiai feladatokat, melyeket egy 500 hektáros, virtuális gazdaságra vonatkozóan kellett helyesen megoldaniuk. A döntőbe jutott 8 legjobb csapat legfontosabb feladata a gazdaságban elérhető profit maximalizálása volt, amit tetszőleges módszerekkel, például innovatív precíziós technológiák bevezetésével, a vetésszerkezet átalakításával, a géppark és az öntözés modernizálásával vagy akár turisztikai fejlesztéssel is megoldhattak. Ötleteiket ezután nagyközönség és neves szakemberekből álló zsűri előtt tíz percben kellett prezentálniuk. A döntő résztvevőit dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára, Györffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, dr. Palkovics László, a SZIE rektora, valamint Magyar Ferenc, a SZIE kancellárja köszöntötte.

A digitalizációra nyitott cégekre, gazdálkodókra, felsőoktatási és kutatás intézményekre, valamint diákokra van szükség – fogalmazott a megnyitón Feldman Zsolt, mert a digitális fejlődéshez való alkalmazkodás ma már az agráriumban is alapfeltétele a versenyképességnek. Az agráregyetemek hallgatóinak nyitottnak kell lenniük az innovációkra. Ebben komoly szerepük van az egyetemeknek is, amelyeknek inspiratív környezetet kell nyújtaniuk a tanuláshoz és a tanulmányok melletti munkavállaláshoz. E célt az államtitkár értékelése szerint kiválóan szolgálja az egyetemek közötti digitális agrártechnológiai verseny. Az Agrovirtus képes segíteni a mezőgazdasági generációváltást és növelni az ágazat népszerűségét a pályaválasztók körében, ösztönzik a mezőgazdasággal foglalkozó családban felnövőket az ágazatban maradásra.

A zsűri nevében szóló Györffy Balázs kiemelte: ilyen versenyt először rendeztek hazánkban.  Javasolta a versengő hallgatóknak, hogy még több lehetőséget keressenek egyetemista éveik alatt előadások tartására, megalapozottabb gazdasági számításokat végezzenek és az üzleti tervek készítésénél jobban számoljanak a lehetséges munkaerővel. Dicséretet érdemel a hallgatók versenybe fektetett komoly munkája és az is, hogy jól megértették a feladatukat. A zsűri mindegyik csapattól hallott értékes ötleteket, bebizonyosodott, hogy a jelentkezők jó pályán vannak, s ha szakmájukban dolgoznak majd, akkor velük az agrárium lesz a legfőbb nyertes – hangsúlyozta a kamarai elnök.

A verseny végeredménye: 1. Agro-Masz AT (Pannon Egyetem); 2. Szlúszács (Szent István Egyetem); 3. Földes Urak (Szent István Egyetem). A döntő további résztvevői: Agrobit, Kaposvári Egyetem; Rapidrones, Szent István Egyetem; Made in Keszthely, Pannon Egyetem, Georgikon; Kaposvári Gazdászok, Kaposvári Egyetem; Óvári TSZCS, Széchenyi István Egyetem.

Az első helyezettek /fotó:SZIE Médiaközpont/
0 hozzászólás
0

Kapcsolódó bejegyzések