A hazai burgonyaágazat kritikus helyzetbe került – a tavalyi év szélsőséges időjárási viszonyai után idén már az ültetéshez szükséges vetőgumó mennyisége is jelentősen csökkent. A MATE Agrárcsoport Kft. Burgonyakutató Központja nemrég figyelmeztető közleményt adott ki a súlyosbodó problémáról.
Drámai visszaesés és összeomlás szélén álló ágazat
„Az egész ágazat rendkívül nehéz helyzetben van” – nyilatkozta lapunknak Dr. Polgár Zsolt, a Burgonyakutató Központ vezetője. „A tavalyi év gyakorlatilag katasztrofális volt a burgonyatermesztők számára. A rendkívül magas hőmérséklet következtében számos gumó már a földben megfőtt és elrothadt. A szántóföldi veszteség megközelítőleg 30 százalékra tehető.”
A szakember szerint nemcsak a szélsőséges időjárás, hanem strukturális problémák is fenyegetik az ágazatot. „A hazai burgonyaszektor az összeomlás határán egyensúlyoz. Becslésem szerint mindössze 6-7000 hektár körül alakul jelenleg az országos termőterület, ami azt jelenti, hogy lassan már az önellátáshoz szükséges mennyiség felét sem állítjuk elő.”
Történelmi összehasonlításban a visszaesés mértéke még drámaibb: a 80-as és 90-es években mintegy 60 ezer hektáron – a jelenlegi terület tízszeresén – folyt burgonyatermelés Magyarországon.
Import nyomás és adópolitika
A hazai termelők helyzetét tovább nehezíti az alacsony árú import termékek beáramlása. „Özönlik az országba az irreálisan olcsó, lengyelnek mondott étkezési burgonya, amely elárasztja Kelet-Magyarországot és a nagybani piacokat is” – magyarázta Dr. Polgár. Hozzátette, hogy ezek a gyakran átcímkézett, gyenge minőségű burgonyák ellehetetlenítik a magyar termelőket.
A problémákat súlyosbítja a magas áfatartalom is, amely csökkenti a termelési hajlandóságot.
Lehetséges megoldások
Dr. Polgár Zsolt szerint három kulcsfontosságú lépés szükséges az ágazat megmentéséhez:
- Jelentős áfacsökkentés
- Az olcsó burgonyaimport visszaszorítása
- Az öntözésfejlesztés komolyabb támogatása és egyszerűsítése
A MATE Agrárcsoport Kft. már tett lépéseket a helyzet javítására. „Saját vállalkozásunk már elindult az öntözésfejlesztés útján. Ennek köszönhetően reményeink szerint 2025-ben már 50%-kal több vetőgumót tudunk előállítani és felajánlani a termelőknek saját fajtáinkból” – zárta nyilatkozatát a szakember.