Főoldal Állattenyésztés Zászlós Tibor a MÁSZ új elnöke

Zászlós Tibor a MÁSZ új elnöke

by Agrármédia

Új elnöke van a Magyar Állattenyésztők Szövetségének

Elnökválasztó küldöttközgyűlést tartott 2018. november 13.-án a Magyar Állattenyésztők Szövetsége, amelyen az ernyőszervezet új vezetőjének Zászlós Tibort választották.

Zászlós Tibor

A rendezvényen jelen volt és beszédet mondott Nagy István. Az agrárminiszter elmondta, hogy az új állattenyésztési törvény megalkotásánál fontos szempont volt, hogy az uniós rendelet szabta keretek között a lehető legjobban védje és segítse a magyar tenyésztőket és a hazai tenyésztés-szervezési rendszer megerősítését.

Nagy István agrárminiszter

 

A jogszabály kiemelt hangsúlyt fordít az őshonos fajtáink védelmére, megőrzésére – hangsúlyozta a miniszter. A jogalkotási eljárás még folyamatban van, ám az állattenyésztési tevékenységben ez nem okoz fennakadást – tette hozzá.  Kiemelte, az uniós jog elsőbbséget élvez, de nem helyezi hatályon kívül a nemzeti szabályozást, így az állattenyésztési törvény és végrehajtási rendeletei hatályban maradnak mindaddig, amíg az új hazai szabályozás hatályossá nem válik.

Nagy István tájékoztatott arról, hogy a Vidékfejlesztési Program keretében 6 pályázati felhívás jelent meg kifejezetten az állattenyésztési ágazat versenyképességének, hatékonyságának növelésére. A Vidékfejlesztési Program egyéb pályázati felhívások keretében is támogatta, támogatja az állattenyésztési ágazat szerepelőit. Példaként említette, hogy a szarvasmarhatartó telepek korszerűsítésére 38 milliárd forint, a sertéstartó telepek, valamint a baromfitartó telepek korszerűsítése 31-31 milliárd forint jut. A juh és a kecsketartás fejlesztésére pedig egy 680 millió forint keretösszegű pályázat szolgál, amelyre  2018. december elsejétől lehet jelentkezni.

A miniszter arról is beszélt, a tenyészállat és szaporítóanyag előállításban törekedni kell, arra, hogy minél nagyobb szerepet kapjon a hazai tenyésztés és a legkisebb mértékben legyünk kiszolgáltatva külföldi tenyésztő vállalkozásoknak.  Megjegyezte, hogy a piaci trendekhez hatékonyabban alkalmazkodó fajta-, és hibrid használat biztosítja a termelők számára a minőségi alapanyag termelést és nagyobb árbevételt.

A küldöttközgyűlés egyhangú szavazással megválasztotta a Magyar Állattenyésztők Szövetsége (MÁSz) elnökének Zászlós Tibort, a Mezőfalvai Mg. Zrt. vezérigazgatóját, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara mezőgazdasági alelnökét. Sikeres állattenyésztő csak az lehet, akiben kellő elszántság és alázat van a szakmája iránt – hívta fel a figyelmet az újonnan megválasztott elnök, aki szerint soha nem volt ennyire jó a csillagok állása, mint most, ahhoz, hogy az állattenyésztők hangját a kormány ne csak meghallja, de a javaslatokból konkrét intézkedések, majd pedig eredmények szülessenek.  A MÁSz-ban azért volt szükség új elnök megválasztására, mert májusan Farkas Sándor korábbi elnök a miniszterhelyettesi kinevezése miatt lemondott megbízatásáról.

Forrás:

www.allattenyesztok.hu

0 hozzászólás
0

Kapcsolódó bejegyzések