Főoldal HírekÁllattenyésztés Kiemelt figyelmet kapnak a húsmarhatartók

Kiemelt figyelmet kapnak a húsmarhatartók

by Agrármédia

A Kormány kiemelt prioritásként kezeli az érzékeny ágazatok, ezen belül is a húsmarha termelők támogatását. Az ágazat támogatásai jelentős mértékben emelkedtek az elmúlt években – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Hortobágy  menti Húsmarhatartók Szolgáltató Szövetkezetének 5 éves jubileumi rendezvényén.

A miniszter hangsúlyozta, a rendszerváltás óta a hazai szarvasmarha állomány csökkenő tendenciát mutat, amelynek lassítását elősegítette az EU-hoz történő csatlakozás. Örömteli tény, hogy a magyar gazdák és a Kormány hatékony együttműködésének eredményeként ezt 2011-ben sikerült megfordítani; 2010 és 2015 decembere között a szarvasmarha állomány 20 százalékkal, 139 ezer egyeddel bővült. Ennek köszönhetően 2015. decemberben már 821 ezer szarvasmarhát tartottak a gazdálkodók Magyarországon. Ezen belül a tehenek száma 368 ezerre emelkedett, ami öt éves távlatban 19 százalékos, 59 ezres növekményt jelent.

Ebben jelentős szerepe volt a húshasznú tehenek állománybővülésének is, hiszen a jelenlegi 117 ezres számuk, 2010. és 2015. decembere között 48 ezerrel, 70 százalékkal növekedett. Érdemes megemlíteni az egyéni gazdaságok szerepét, mivel ötéves távlatban az általuk tartott húshasznú tehén állomány 33 ezerrel bővült, míg a gazdasági szervezetek állománya 15 ezerrel haladta meg a 2010. évit.

Az élő marha exportjának átlagára közel 20 százalékkal emelkedett. A célországok köre 2015-ben átrendeződött, kevesebbet értékesítettünk az EU-n belül, többet szállítottunk európai EU-n kívüli országokba, különösen Törökországba.

Fazekas Sándor emlékeztetett arra, hogy a 2010-ben hivatalba lépett polgári Kormány agrárpolitikájának központi eleme az állattenyésztés fejlesztése, ennek érdekében jelentős számú intézkedést hozott a szaktárca, többek között ennek megfelelően alakította át az agrátámogatásokat. Ugyanakkor a célok eléréséhez nélkülözhetetlen a gazdatársadalom aktív szerepvállalása, az olyan sikeres kezdeményezések, mint a Hortobágy menti Húsmarhatartók Szolgáltató Szövetkezetének alapítása és folyamatos fejlesztése.

A dinamikusan fejlődő mezőgazdaság és a stabil termelési környezet alapja az egészséges ágazati szerkezet.

A Kormány az élő szarvasmarha és a hasított testek ÁFÁ-ját 27-ről 5 százalékra csökkentette 2015 elején.

A gazdaság fehéredése is szerepet játszott abban, hogy több vágómarha került a vágóhidakra: 12 százalékkal több szarvasmarhát vágtak le 2015.-ben, mint egy évvel korábban – emelte ki beszédében Fazekas Sándor.

A földművelésügyi miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság a „Földet a gazdáknak!” Program haszonbérleti pályázatai keretében 2011 és 2015 között 4 megye területén mintegy 67 ezer hektár állami földet adott haszonbérbe. Az összesen 572 db birtoktest 87%-át természetes személyek nyerték el, míg 25%-át fiatal (40 év alatti) gazdák. Minden haszonbérleti pályázati kiírásnál kiemelt prioritás az állattartás támogatása.

Forrás: FM

0 hozzászólás
0

Kapcsolódó bejegyzések