Főoldal HírekÁllattenyésztés FM: megjelenik az árakban a sertéshúsok áfájának csökkentése

FM: megjelenik az árakban a sertéshúsok áfájának csökkentése

by Agrármédia

Megjelenik az árakban a sertés tőkehúsok általános forgalmi adójának (áfa) csökkentése, a kereskedelmi láncok átengedik a családoknak ezt a kedvezményt – jelentette ki Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára kedden, egy budapesti CBA Príma üzletben tartott sajtótájékoztatón.

Az államtitkár hangsúlyozta, ez újabb erőt ad a kormányzatnak arra, hogy továbbgondolja az áfacsökkentések lehetőségeit.

A sertés tőkehús forgalmi adójának 27-ről 5 százalékra csökkentése 25 milliárd forintot hagy a fogyasztóknál, egy négytagú család esetében évi 10-12 ezer forint a megtakarítás, tehát minden család havi ezer forinttal többet költhet húsvásárlásra – közölte Nagy István.
A döntésnél azt is vizsgálták, hogy melyik intézkedés szolgálja a magyar gazdaság kifehérítését, a sertéságazat volt az egyik legsúlyosabban érintett az áfacsalásokban – fejtette ki az államtitkár.

Nagy István kiemelte, folyamatban van az ágazatban korábban 30 százalék körülire becsült feketegazdaság eltűnése, amit nyomon lehet követni egyebek mellett a tenyészállatok, valamint a vágóállatok számának növekedésében is.
Kérdésre válaszolva az államtitkár közölte, vizsgálják az alapvető élelmiszerek forgalmi adójának csökkentését, illetve hogy ezt melyik ágazatban teszi lehetővé a gazdaság teljesítménye.

Fodor Attila, a CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: üzlethálózatuk is továbbadja az árkedvezményt, a sertés tőkehús fogyasztói ára 17 százalékkal csökkent.
Az idei év első hónapjának tapasztalatai szerint a CBA-hálózatban 22-25 százalékkal több sertés tőkehús fogyott, ugyanakkor a baromfitermékeknél 5-10 százalékos visszaesést tapasztaltak. Összességében az értékesített húsok mennyisége jelentősen bővült – tette hozzá.

A kommunikációs igazgató hangsúlyozta, az intézkedés hatására nő a kereslet, ami az egész ágazatot felpezsdíti. Egy évvel korábban, a félsertések áfájának csökkentésekor is érzékelhetőek voltak kedvező hatások – tette hozzá.

A sertés tőkehús áfájának csökkentésekor bebizonyosodott, hogy a kereskedelem szereplői az árkedvezményt továbbadják a fogyasztóknak. Bíznak abban, hogy további termékköröknél is jelentős mértékű csökkentés történhet, fontosnak tartják a baromfihús, a halhús, a zöldségek és gyümölcsök, a pékáruk, valamint a tejtermékek esetében is az áfa érzékelhető mérséklését  – mondta Fodor Attila.

 

Forrás: FM

0 hozzászólás
0

Kapcsolódó bejegyzések