Főoldal HírekÁllattenyésztés Már a kínai boltok polcain a magyar prémium marhahús

Már a kínai boltok polcain a magyar prémium marhahús

by Agrármédia

Felkerült a Greenland Group kínai üzletlánc tíz szupermarketjének polcaira – Sanghajban és környékén, az első magyar marhahús szállítmány.

A kínai holdújév előtt, február 1-én kezdődött a prémiumcsomagolású hazai termékek árusítása. A kiváló, prémium minőségű magyar húsokat a boltok központi helyén állították ki, amelyből vásárlók kóstolót is kaphatnak.

Emellett a boltokban, kínai nyelven hangszórókon és reklámújságokban is folyamatosan népszerűsítik a Magyarországról érkezett termékeket. Tony Hui, a cég húsimportért felelős igazgatója elmondta, hogy az első három nap eladásai a várakozásoknak megfelelően alakulnak.

Az első magyar – és egyben európai – marhahús szállítmány, 2016. január 14-én érkezett Kínába az MNKH Zrt. és a Külgazdasági és Külügyminisztérium munkájának köszönhetően. A Shanghai Yangshen kikötőbe beérkező 12 tonnányi magyar marhahúst a kínai sajtó az „Egy övezet, egy út” kezdeményezés, a 21. század tengeri selyemútjának kiépítésére tett magyar-kínai közös erőfeszítéshez kapcsolódó első nagy sikerként interpretálta.

Magyarország és Kína külügyminiszterei múlt év júniusában írtak alá egyetértési nyilatkozatot arról, hogy kormányaik mindent megtesznek a Selyemút gazdasági övezet és a 21. századi tengeri Selyemút létrehozásáért. Egyelőre három magyar vállalat kapott jogot a kínai hatóságoktól marhahús exportjára, a mostani szállítmányt a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) vásárolta fel és értékesítette.

 

Forrás: Külgazdasági és Külügyminisztérium; Kép: KKM

0 hozzászólás
0

Kapcsolódó bejegyzések